Hálózati megosztás
Egy kiszolgálómappa bekerül a támogatófájlok keresési útvonalába; induláskor az AutoCAD betölt mindent, ami benne van. Új változatot kiadni annyi, mint egy fájlt bemásolni a mappába — ezért ez a legelterjedtebb út.
Amint a megosztás elérhetetlen, egyetlen eszköz sincs meg: az építkezésen, otthon, ha megszakad a VPN. Az indulás ráadásul a fájlok számával együtt hosszabbodik, a mappa pedig csak nő — senki sem akar az lenni, aki törölte egy kolléga eszközét.
E-mail és pendrive
Az eszköz írója mellékletben küldi az új változatot vagy személyesen adja át, és mindenki a saját gépére másolja. Nincs telepítés, és nem kell az informatikára várni.
Sehol nincs feljegyezve, ki melyik változatot másolta le. Aki aznap szabadságon van, sosem kapja meg az üzenetet, és hónapokig a régi változattal dolgozik. A különbség akkor derül ki, amikor ugyanaz a rajz két eltérő eredményt ad, és az okot napokkal később találják meg.
Bejelentkezési parancsfájl
Az informatika parancsfájlt ír, amely bejelentkezéskor másolja a fájlokat. Központi, visszakövethető, és úgy fut le, hogy senkinek nem kell rá gondolnia — a négy út közül üzemeltetési oldalról ez a legszilárdabb.
Mostantól minden változás az informatikán megy át. Az eszközt író mérnök tíz perc alatt elvégzi a javítást, és három napot vár a kiosztásra — a harmadik naptól pedig apró javítás miatt már senki nem nyit bejelentést. Az eszköz hibás marad, pedig javítható volna.
Kézzel, gépről gépre
Új mérnök érkezik vagy gépet cserélnek; valaki leül, és egyenként telepíti az eszközöket. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy tudni lehessen: a telepítés rendben van.
Egy napba kerül, és az a gép egy hét múlva már úgyis lemarad. Az egyetlen nyilvántartás arról, melyik gépen mi van, a telepítő emlékezete — és ez a nyilvántartás vele együtt távozik.